A hosszútülkű, bolyhosszőrű jak a legszívósabb szarvasmarha-félékhez tartozik. Azon kevés állatok egyike, amelyek elviselik a Tibeti-fennsík jeges és ritka levegőjét.

Egykor vad jakok nagy csordái vonultak át Közép-Ázsia elhagyatott fennsíkjain. Mértéktelen vadászásuk miatt ma már csak mintegy 500 ilyen állat él szabadon. Szelidített jakok viszont nagy számban léteznek, és pótolhatatlan szerepet töltenek be a helyi lakosok életében.

Élőhely
A vadon élő jak főleg a sivár és jeges Tibeti-fennsíkon érzi otthon magát. Hosszú, nemezszerű szőrzetével, amely majdnem a földig ér és megvédi a kemény hidegtől, igen jól alkalmazkodott a 4000 és 6000 méter közötti magasságokon való élethez. Bundája olyan vastag és meleg, hogy alváshoz nyugodtan leheveredhet a hóba.
 Külseje alapján akár nehézkes mozgásúnak is vélhetnénk - a jak mégis kifejezetten ügyesen tud kapaszkodni a sziklákon. Biztos járású, erős és kitartó állat, nagy távolságokat is képes megtenni.
 Korábban a vadon élő jakok a melegebb nyári hónapokban, augusztusban és szeptemberben, a legmagasabb, hóborította hegyekre vonultak és csak a téli időjárás beálltával húzódtak le az alacsonyabban fekvő, védetteb térségekbe. A ma még vadon élő kevés számú jak az emberek elől elmenekülve elterjedési területének félreeső, hozzáférhetetlen részeire települt át, s így kénytelen volt lemondani a további vándorlásokról.

Táplálék és táplálkozásmód
A jak a hegyek tetején tenyéző zuzmókon, lágyszárú növényeken és durvaszálú fűdéléken él. Ha a magas havasokra jellemző, rövid nyár folyamán elolvad a hó, és helyében friss növényzet sarjad, a jak felkapaszkodik a magasabban fekvő legelőkre. A tél beáltával újból leereszkedik a védettebb völgyekbe, ahol lelegeli a nyáron "meghagyott" növényzetet.
 A jak azért képes a szegényes táplálékból megélni, mert emésztőrendszere igen hatásosan működik. A többi kérődzőhöz hasonlóan táplálékát a jak is részben megemészti bendőjében, majd visszakérődzi és másodszor is megrágja. Ezután az étel összetett gyomra három további részén halad át, így hasznosítani tudja az összes tápanyagot.

Szaporodás
A többi szarvasmarhához hasonlóan, a jak tehenek és borjak is nagy csordákba tömörülnek, a bikák viszont magányosan vagy kisebb bikacsordákban élnek. A tehenek egy-három éves korukra válnak ivaréretté. A bikák viszont csak akkor tudnak szaporodni, ha képesek összetartani egy háremet, ami általában nem következik be ötödik-hatodik életévük betöltése előtt.
 A párzási időszak beálltával a felnőtt bikák csatlakoznak a főcsordákhoz és vetélkednek egymással a tehenek kegyeiért. Ebben az időszakban elkeseredett és hangos viaskodások folynak közöttük, amelyek igazi erőpróbák, de csak ritkán járnak komoly sebesüléssel.
 A győztes bikák ősszel párzanak a szaporodásra alkalmas tehenekkel. Kedvező feltételek mellett a tehén minden második évben ellik egyetlen borjat, így mindig a tehenek fele áll párzásra készen. Kilenc hónapra rá, a nyár közepén, júniusban világra jönnek a borjak, éppen akkor, amikor a táplálkozási helyzet a legkedvezőbb.
 A borjak egyéves korukra önállóvá válnak.

A jak és az ember
A jakot, némely más szarvasmarha-féléhez hasonlóan, vadásszák és szelídítik is. Hála hatalmas erejének, valamint annak, hogy a havasi területeken is képes megélni, a jak sok hegyi nomád törzs számára nélkülözhetetlen társ lett. A szelídített jakot meglovagolják, teherhordóként használják, gyapjából ruha készül, tejét sajtnak és vajnak dolgozzák fel; megszárított trágyájával pedig fűtenek.
 A házijak valamivel kisebb, mint vadon élő testvérre, szőre kevésbé sűrű és gyakran fakóbb színű vagy foltos; ezenkívül sokkal tanulékonyabb és alkalmazkodóbb. Gyakran kereszteznek jakot más szarvasmarha-félékkel, hogy teljesítőképességüket növeljék. Ez az egyik ok, amiért a vadon élő jakokat fen kell tartani.