Az indiai orrszarvú egy ősi orrszarvúcsoport túlélője. Félelmetes külseje ellenére általában békeszerető, legelésző állat.

Négyméteres hosszával és mintegy két tonnás súlyával az indiai orrszarvú nehezebb, mint sok középkategóriás autó. Először nehézkesnek és lassúnak tűnik, azonban képes hirtelen futásnak eredni, hogy elűzze vatélytársait vagy ellenségeit.

Élőhely
Az indiai orrszarvú a sűrű, magas növésű tollborzfűben, többnyire folyó menti mocsaras vidéken él. Itt megtalálja azokat a dagonyákat, amelyekben hűtheti magát. Olykor táplálékkeresés közben elvándorol magasabb növényzettel borított területekre is. Vándorlásai során egészen a hegyvidékig követi a köves folyómedrek vonalát.

Táplálék és táplálkozásmód
Bár az indiai orrszarvú alapjában véve legelésző állat, amely állandóan friss füvet keresve vándorol, étekzési szokásaiban képes alkalmazkodni az éppen fellelhető táplálékhoz. Felső ajkát szélesre tárja, ha egy csomó magas növésű füvet akar bekapni, vagy éppenséggel visszahúzza, ha rövid, friss füvet akar legelni. Táplálékai közé tartoznak még különböző termesztett növények és bambuszsarjak is.

Viselkedés
Az indiai orrszarvú nem őriz szigorúan terrióriumot, de nem is kifejezetten társas lény. Csak kevés időt fordít területe védelmezésére, bár a kifejlett állatok saját táplálkozásukhoz mintegy 4000 négyzetméteres területet keresnek, és alvóhelyül is ugyanekkorát. Ha egy másik orrszarvúbehatol erre a "magánterületre", a "tulajdonos" elűzi a betolakodót.
 Az orrszarvúk megosztoznak a "közterületeken", például a magas fűben kitaposott kitérőkön, dagonyákon és fürdőhelyeken. A már ott tartózkodók nagy röfögések közepette, kihívóan fogadják a jövevényeket, akik mindaddig visszaröfögnek, ameddig csatlakozhatnak a csoporthoz.
 Az orrszarvúk árnyékban töltik a késő délutánt, és szürkületkor vonulnak ki nyílt legelőikre. Ezután gyakorlatilag megszakítás nélkül esznek éjfélig, amikor lepihennek. A borjas tehenek a magas fű védelmébe húzódnak, hogy kölyküket megvédjék a tigrisektől. A többiek - akik nem tartanak ellenségtől - ott fekszenek le, ahol ettek. A hajnali derengésben a csoport ismét legel, és ahogyan jön fel a nap, úgy vonulnak vissza árnyékosabb területre. A délidőt és a délutánt gyakran teljes egészében a dagonyába merülve töltik az állatok. Az orrszarvúknak fontos a fürdés, mert hajlékonyan tartja és védi bőrüket a vérszívó rovaroktól. Némely orrszarvú közös trágyahalomra jár, amelynek átmérője elérheti az öt, magassága pedig az egy métert.

Szaporodás
Az indiai orrszarvútehén minden ötödik-hatodik héten huszonnégy órán át sárlik. Úgy csalogatja magához a bikákat, hogy levizeli a bokrokat s a talajt, és füttyhangokat hallat.
 Ha közeleg az ellés ideje, a tehén egyedül vonul egy sűrűn benőtt területre. A borjú az anyja mellett marad, amíg az 18-24 hónappal később átesik a következő ellésen.
 Ekkor a borjú valamelyik "közterületen" csatlakozik egy orrszarvú-csoporthoz, és hozzákezd saját legelő- és alvóhelyei berendezéséhez.

Az orrszarvú és az ember
Az orrszarvú és az ember között azért alakult ki konfliktus, mert egyrészt az orrszarvú kárt tesz a földekben, másrészt az ember rombolja az állat természetes táplálékforrásait, így a tollborzfüves területeket is.
 Nepálban találtak megoldást erre a problémára: megengedik a falvak lakóinak, hogy a nemzeti parkok közelében az év meghatározott szakában némi díj ellenében levágják a füvet. Ez serkenti a fű sarjadását, ami az orrszarvúk javát szolgálja.