A hinduizmus gyakorlatilag definiálhatatlan, a történelem során szervesen kifejlődött indiai vallási rendszer, amely napjainkban is fejlődik. A kanonikus hinduizmusban jelentős tényezőt képviselnek Sankara i. sz. 800 körül kidolgozott tanai, amelyekre befolyással volt a buddhizmus és az iszlám is. Vallástörténeti szempontból a hinduizmust a bráhmanizmus – India ókori vallási irányzata – megreformált változatának tekintjük, amely az indiai társadalom felső rétegének támogatásával, részben a buddhizmus ellen jött létre.

                         

A modernizálás lényege abban állt, hogy a bráhmanizmust a tömegek igényeihez igazították, bizonyos fokig demokratizálták. A látványos szertartásokon már nemcsak a társadalom felső rétegei vehettek részt. Bárki megőrizhette őseitől örökölt és számára legmegfelelőbbnek tartott hitét, amellyel az egyetlen, de többféle úton megközelíthető igazság elérésére törekszik. Ezért a hinduizmus nem is tekinthető egységes vallásnak, sokféle vallási irányzat és szokás együttesét jelenti. Ezeket bizonyos – mindenki számára kötelező érvényű – vallási tanítások fogják össze. Ezek szerint: tisztelni kell a három fő istent, Brahmát, Visnut és Sivát, el kell ismerni a Védákat (négy részből álló, az ősi vallási hiedelmeket, szokásokat is leíró szöveggyűjtemény), valamint el kell fogadni a karma-tant (azt, hogy miként születik újjá valaki, az az előző életének cselekedetei által meghatározott végzettől, a karmától függ) és a reinkarnációt (az ember lelkének újjászületése, lélekvándorlás). A hinduizmusban megtalálhatók az ősi indiai hit elemei, a totemizmus és fetisizmus is. Nem volt térítő vallás, mivel csak az lehetett hindu, aki valamely kasztnak a tagja volt. A buddhizmussal szemben nem terjedt jelentős mértékben India határain túl.

A hinduk ősidők óta ugyanazon névvel jelölik a vallásuk alapjául szolgáló elvet, magát az egyetemes hindu vallásrendszert: Szanátana Dharma (a. m. „Örök Rend, vagy Örök Törvény). A hinduizmus tehát azoknak a különféle, egymástól igen távolinak tűnő hitrendszereknek, gyakorlatoknak és szent írásoknak a gyűjtőneve, amelynek alapvető világnézetét a Szanátana Dharma határozza meg. Eredete az ősi indoárja védikus kultúráig nyúlik vissza, így az egyik legrégibbnek számít a világ fő vallásai között, mintegy 940 millió követővel. E nagy számok ellenére befolyása többnyire Indiára korlátozódik. A hinduizmusra nem lehet áttérni: bárki, aki a Szanátana Dharma szerint él, hindunak számít - akárhol él a világon.

A hinduizmus lényegét jól jellemzi az ősi Rigvéda egyik sora: „Az igazság egy, bár a bölcsek sokként ismerik azt” (1. kötet 164. ének 46. Verse). Lényegében elmondható, hogy a hittel, szeretettel és kitartással követett bármelyik lelki gyakorlat az önmegvalósulás ugyanolyan végső állapotához vezet, de a hindu gondolatrendszer a különböző hitek egymásmellettélésének szorgalmazásával kitünteti magát, mivel szerinte egyetlen halandó rendszer sem követelheti az egy-és-igaz, tapasztalaton felüli Igazság kizárólagos ismeretét. A hinduk számára ez a gondolat az „Örökéletű Hit”-et meghatározó aktív erő forrása volt az idők kezdete óta, azaz olyan kapcsolat van köztük, mint az Advaita végtelen isteni maga-valósága és a Lét között: Advaita örökre változatlanul, önvilágosítóan megmarad, központinak és áthatónak, az őt körülvevő káosz és folytonos áramlás ellenére.

Általánosságban tekintve a hindu nézetek csaknem az elgondolható nézetek összességét foglalják magukba: a monizmus, dualizmus, a feltételes nem-dualizmus, panteizmus, panenteizmus (amit néha monisztikus-teizmusnak neveznek), szigorú monoteizmus és politeizmus – csak hogy a gyakrabban előforduló irányzatokat említsük – mind belefér és otthont talál a hinduizmus gondolatrendszerében. Ez a tény nem arra utal, hogy lényegében fogalmuk sincs a Végső Igazság lényegét illetően, hanem a már említett Véda alapján igyekeznek elismerni, hogy az sokféleképpen jelenik meg, így egymás nézeteit egyenértékűnek tekintve, azokat tiszteletben tartják.

A smarták néven ismert hindu monisták egy egységet látnak, és a személyes isteneket az egy-és-egyetlen Legfelsőbb Létezés különböző nézőpontokból való látványaként (alak) értelmezik (a prizma által színekre felbontott fehér fényhez hasonlítják), és így mindegyiket imádásra alkalmasnak tartják. Az Isten hinduk által ismertebb alakjai Brahma, Déví, Visnu, Ganésa és Siva. Az egyik legkiemelkedőbb hindu monista a szent Ramakrisna, akinek kedvenc Isten-formája Déví volt. Ramakrisna a hagyományos hindu hitet hangoztatta, és megerősítette, hogy a hívek Istent az általuk kedvelt bármilyen formájában (Ista Devata) hívhatják segítségül hogy az Ő kegyelméért esedezzenek a moksa (a halál- és újraszületés körforgásának végetvetése) elérésére.

Bár a hinduizmus nagyon változatos hitek keveréke, a megvilágosodás kutatása, az újraszületési körforgásból való egyéni kiszabadulás vágya és az ú. n. ahimsa (a. m. erőszakmentesség) elve meglepően hatékony összefogó-, egyesítő erőknek bizonyulnak. A hinduk hite szerint a világon minden az egyetemes lélek része, így mindent tisztelni, megőrizni és megóvni kell. Ebből a gondolatból nőtt ki a gondolati türelem és a vegetarianizmus is.

A korunkbeli hinduizmusban általánosan elfogadottnak tekinthető a Szentháromság fogalma, aminek részei (a Kereszténységtől eltérően) a Teremtő, a Fenntartó és a Pusztító (Brahma, Visnu és Siva). Az „avatár” a hindu vallásban az istenség földi megtestesülése, melyek közül a legnépszerűbbek Visnu (a Fenntartó) tíz avatárja: a Hal (Matszja), a Teknősbéka (Kúrma), a Vadkan (Varáha), az Oroszlán (Naraszinha), a Törpe (Vámana), Baltás Ráma (Parasuráma), Ajódhjá királyfia (Ráma, a Rámájana eposz hőse), Krisna (a Mahábhárata eposz hőse), Buddha, és Kalkin.

Meg kell említeni, hogy a hinduizmust sokan politeisztikus (sok-istenhívő) vallásnak tekintik, ami a fentiek alapján hibásnak tekintendő, minthogy a hindu istenségek nem önállóak, hanem az EGY különböző alakjai. A „dévák” a kereszténység angyalaihoz hasonló anyagtalan teremtmények.

A mai hinduizmusnak négy fő ága: a vaisnaizmus, a saivaizmus, a saktizmus és a smartaizmus. A megosztás istenképzetükön alapszik: míg a vaisnaizmus Istent főleg Fenntartónak (Visnu) látja, addig a saivaizmus szerint Isten lényegében a Pusztító (Siva) és csak a smarták imádják mind a hármat együtt, minthogy az Egy Isten különböző alakjainak tartják.
 

Változatos hitek. Sok hindu hisz Istenben (Brahma), mint a személytelen, végső, valóság-világ szellemében. Sokan hiszik hogy Isten egyszerre egy személytelen hatalom és személyes megmentő. Hitük szerint sok, vagy számtalan isten és istennő létezik, melyek az Egyetlen Legfelsőbb Isten különböző kifejeződéseit képviselik. A hindu Szentháromság a világmindenség teremtője (Brahma), megtartója (Visnu) és pusztítója (Siva).

Megtestesülések
Istennek sok, ha éppenségel nem is megszámlálhatatlan megtestesülése és megnyilvánulása (az ún. avatárok) létezik, akiket Istenként imádnak.
 

Sokféle hitek szövevénye. Sokan hiszik hogy a világmindenség folyamatosan újrateremti magát mindaddig, míg a tettek következményei minden egyénből kioltatnak. Sokan hisznek egy Teremtő Istenben is.
 

A karma törvényei által az egyén szelleme újraszületik mindaddig amíg végül megvilágosul, és felszabadul az újraszületés alól. Akkor a szellem a végső gyönyörűség állapotába kerül (ú. n. moksa) és a végső igazsággal és valósággal, azaz a Brahman-nak nevezett Istennel eggyé válik. Az egyén karmája (az egyén tetteinek természetes következményei) határozza meg, hogy milyen életformában születik újra (vannak akik számos mennyekben, vagy poklokban, esetleg alacsonyabb életformában születnek újra). A buddhizmusban a lélek (ha az egyén „jó” volt) egyre alacsonyabb életformában születik újjá, míg el nem éri a nirvanát, az örök boldogságot.
 

A hinduk változatos hiteket tartanak a gonosz eredetét illetően. Némelyek hisznek olyan istenek létezésében, akik képesek gonosz cselekedetekre. Szerintük a legjobb ezeket az isteneket saját oldalunkra állítani, hogy hatalmukkal előnyökhöz jussunk. Sokan hiszik a buddhistákhoz hasonlóan, hogy a gonosz, bűn és halál csupán illúzió, minthogy csupán az ún. Végső Valóság (vagyis Isten) az, ami igazából létező. Ugyancsak a buddhistákhoz hasonlóan sokan hiszik, hogy az embereknek szabadságukban áll rosszat vagy jót cselekedni. A sóvárgás, kötődés és tudatlanság az újraszületések során felhalmozódnak és végül a kapzsiság-, gyűlölet- és erőszaknak nevezett gonoszságban nyilvánulnak meg. A gonosz tüneménye az önzéssel együtt a felvilágosuláson keresztül szűnik meg.

 

Az újraszületési ciklusokból való kiszabadulás és az Általános Lélekkel (Brahman) való egyesülés elérésére nekünk tisztelnünk és imádnunk kell Istent (vagy isteneket), jótéteményeket tenni, és a dharma szerinti helyes életet kell élnünk (mindenki a saját kasztja és életfázisa alapján), valamint, el kell zarándokolni az Indiában lévő szent helyekre és elmélkedés, jóga, és egy mester segítségével meg kell ismernünk az igazi természetünket, mint a Brahman-nal való egységünket. Az életünk utolsó szakaszában aszketikus, önmegtagadó életmód ajánlatos. Egyes hinduk hiszik, hogy a megváltás a megbocsátó Isten kegyelmi adománya.
 

Sokan hiszik, hogy a szenvedés a jelen és korábbi életekből felhalmozódott kapzsiság, gyűlölet és lelki értetlenség következménye, melyet karma néven emlegetnek. Némelyek úgy látják, hogy a szenvedésekkel való türelmes élet a lelki növekedés szempontjából értékes. Ugyanakkor a szenvedést csupán tüneménynek tekintik, a testi gyönyörhöz és fájdalomhoz való kötődés eredményének, minthogy nézeteik szerint semmisem létezik az egy Abszolúton kívül (ami körülbelül Isten fogalmának felel meg).

A terhességmegszakítást gyűlöletes undokságnak tekintik, minthogy az élet kezdetét a megtermékenyülésre teszik, így szerintük a magzat védelmet érdemel. A homoszexualitást illetően a nézetek a közömböstől a nagyon erős elutasításig terjednek. Ennek oka részben az, hogy a nemi életet általában a megvilágosodással ellenkezőnek tartják, így szerintük csak a házasságban való utódnemzés szempontjából tekinthető elfogadhatónak. A válás és újraházasodás hagyományosan és kulturálisan elfogadhatatlan, bár írásaik nem tiltják egyiket sem, és mostanában egyre elfogadottabbnak tűnik.