A tahr Ázsia egymástól messze eső vidékein terjedt el. Élőhelye a kb. 2500 méteres magasságban lévő lomberdőktől a 4400 méter magasan lévő hegyi rétekig húzódik.

A tahr a fűvel benőtt lejtőket kedveli. Ha alkalmas legelőt talál, több órán vagy akár egész napon át ott legel és pihen. Mivel ügyesen mászik szikára, még a kiálló szirteken is megőrzi egyensúlyát.

A csapat alig több mint tíz állatból áll. A csapathoz tetszés szerint csatlakozhatnak állatok és el is hagyhatják a közösséget. Az anyaállat és az utód kapcsolata szoros, ők nem válnak el egymástól. A bakok tavasszal gyakran elhagyják a csapatot és csak párzás idején térnek vissza.

A tahr szarva és masszív koponyája arra utal, hogy az állat támadó kedvű, valójában azonban az egyik legbékésebb kecskefaj. A párzási időszakon kívül ritkán kerül sor harcra.

 

A tahr főként a lejtőkön talált füvet és bokrok leveleit legeli. Az erdős területeken emellett tölgylevelet is fogyaszt. Ha el akarja érni a friss lombot, a hátsó lábára áll és mellső lábával lenyomja az ágat.

A fő táplálkozási idő kora reggelre és késő délutánra esik. Jó időben, amikor csak kevés hó borítja a tájat vagy egyáltalán nincs hó, a csapat a hajnali szürkületben legelészve felfelé húzódik a lejtőkön. A tahrok délutánig keskeny sziklapárkányokon és –gerinceken pihennek és alszanak, majd leereszkednek, hogy tovább táplálkozhassanak. A táplálkozási szokások évszaktól függenek. A téli hónapokban az állat aktivitása jelentősen visszaesik, a legelés időtartama az átlagos napi nyolc óráról három órára csökken. A hosszabb nyugalmi idő segíti az állatot abban, hogy a hideg időben takarékoskodjon az energiájával.

 

 

A párzási idő a Himalájában a téli hónapokra, október és január közé esik. A bakok vetélkednek a kecskéért. A harc során néha fejjel rohannak egymásnak, de ez ritkán vezet sérüléshez. Az összetűzés inkább úgy végződik, hogy az erősebb bak elűzi a gyengébbet vagy az önként visszavonul.

Ha egy bak érdeklődik egy kecske iránt, emelt fővel és felborzolt sörénnyel megmutatja neki a profilját. Ezáltal nagyobbnak tűnik és hatást gyakorol vetélytársaira is. Az üzekedés csúcsán a bak a fejét ingatja, kinyújtja a nyelvét és morog. Ez a viselkedés öt órán keresztül is tarthat, és csak utána kerül sor a párzásra.

Hat hónapig tartó vemhesség után a suta néhány nappal az ellés előtt elhagyja a csapatot. Így elvonulva néhány perc alatt egyetlen gidát hoz világra, amely rögtön lábra tud állni, és néhány ürával később már ugrándozik. Az anyaállat és a gida néhány nap múlva visszatér a csapathoz. A kecske és gidája között szoros kapcsolat egy-két évig tart, amíg a kis állat önállóvá válik.